Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam
és tehozzád hogyan szóltam,
amikor még nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam!
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél,
meleg tejeddel etettél,
akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem?
Úgy neveztél: kicsi lelkem?
És amikor még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány leszek?

Mesélj anya,
mesélj rólam!
Milyen lettem,
amikor már megszülettem?
Sokat sírtam vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?
Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?

Nagyanyó fürge, mint a csík.
Hajnalban kél, friss harmattal mosakszik.
Láttad-e már az ablaknál?
Gyűszűjével a fényes tű föl-leszáll.
Gyűszűjével a fényes tű föl-leszáll.
nagyanyó varr. Rámosolyog a selyemfonál.
Bizony fürge, mint egy kisleány:
délelőtt főz, varrásba fog délután. Vajon nagyanyó mit gondol,
míg lábánál a cirmos alkony dorombol?
Fejet csóvál s a fonálra visszamosolyog:
Surranj, selyemfonalacskám, sok még a dolog!

Mama

Ha fehér kötényét felköti,
elővesz lisztet, mérleget
és öreg szemüvegén át
egy régi füzetet nézeget,
melybe a számtalan receptet
sok - sok éve írja át
már érzem a készülő
finom sütemény illatát.

Ha kis dobozában a gombolyag
elfogy lassan két tű között,
meleg zokni, vagy pulóver
lesz amit nekünk kötött.
egyet - egyet a csillagokból is
- ha kérjük - kivesz,
ha ezt hallja tőlünk, hogy:
Mama.....
Mama kérlek!
Mama légy szíves!

Anyám hetven éves

Ráncait a kendő keretbe fogja
s a csomónak dupla szára nőtt
fontosabb, mint amiért megkötötte,
összefogja múlttal a jövőt.
Szorít könnyező emlékeket, melyeknek
elvarrta szálát a  mosoly,
megbékélt már itt, - a földi létben -
együtt a menny és a pokol

Édesanyámnak

Ha csak egy virág volna,
én azt is megkeresném,
ha csak egy csillag gyúlna,
fényét idevezetném.
Ha csak egy madár szólna,
megtanulnék a hangján.
Ami csak szép s jó volna
édesanyámnak adnám.

(Létay Lajos)

Édesanyám

Reggel óta tanakodtam,
Mit mondhatnék Tenéked,
Olyan szépet gondoltam ki,
Hogy elmondani nem lehet.
Nem találtam rá szavakat,
Még verset sem találtam,
Minden, amit elmondhatnék
Itt van egy szál virágban.

Anyu

Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik
minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba került,
csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.

"Anyu, anyu! Anyu!"
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van
ilyen kis gyerekkel.

"Anyu! Anyu! Anyu!"
most is kiabálom.
Most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak,
anyu, fényes csillag;
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.

(Nadányi Zoltán)

Mama

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral az ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra,
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám,
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő, -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

Már megjöttünk e helyre

Öntözgetem

Öntözgetem rózsafámat,
De nem is hiába,
Anyáknapja ünnepére,
Kihajt minden ága.

Nyílik kelyhe rózsa szálnak,
Úgy tűzöm a kebelére
Az édes anyámnak.

Kis madárka szólj az ágon,
Gyönyörűen, szépen,
Ne legyen ma bánat az én
Jó anyám szívében.

 

Anyák napjára

Sebesen suhanó sólyom, szárnya alatt a széllel
suhan úgy tova a tájon, mint ahogy múlnak az évek.
Emlékek, tétova percek, tűnnek el nyomtalanul,
vissza idézni a szépet, próbálom hasztalanul.

Egyetlen kép ami tiszta, mióta emlékezem,
anyu, hogy fölém hajolva megfogja a két kezem.
Szemében szeretet csillog, az arcán büszke öröm,
hogy ő lett az anyám - a sorsnak - ezerszer megköszönöm!

Az édesanya

Nincsen a gyermeknek
Olyan erős vára,
Mint mikor az anyja
Őt karjaiba zárja.

Nincsen őrzőbb angyal
Az édesanyánál,
Éberebb csillag sincs
Szeme sugaránál.

Nincs is annyi áldás
Amennyi sok lenne,
Amennyit az anya
Meg ne érdemelne.

Anyák napjára

Bokrétát kötöttem
Jó anyám napjára,
Örül a bokrétám
Minden egyes szála.
S azt mondatja velem
Illatos virágom:
Legyen áldás az én
Édes jó anyámon.

Köszöntő

Forró dobogását
Halod-e szívemnek?
Minden dobbanása
Azt mondja: szeretlek.

Szeretlek szívemnek
Tiszta szent lángjával
Igaz szeretettel,
Gyermeki hálával.

Drága neved napján
Ím, elédbe állok…
A legjobb anyának
Minden jót kívánok.

Anyáknapi köszöntő

Színes szárnyú kis madárka csicsereg az ágon,
Tarka szegfű mosolyog a meleg napsugáron.
Virág, madár, s az én szívem őszintén kívánja:
Édes anyát a jó Isten éltesse, megáldja.

Áldás

Ahány virágszál van
Ott künn a határban,
Ahány fényes csillag
Nyári éjszakában,
Oly sok évig éljen
Anyám boldogságban.
Ahány madár dalol
A virágos réten,
Ahány jó ember van
Széles e világon
Édes jó anyámra
Annyi áldás szálljon.

Köszöntő2

Egy kis verset súgott nekem
A szerető szívecském,
Megtanultam s el is mondom
Édesanyák ünnepén.

Reggel imám azzal kezdem,
Este azzal végzem,
Az én édes jó anyámat
Áldd meg s tartsd meg Isten.

Nem tud úgy szeretni

Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kívántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel – nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kímélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.