Hol volt, hol nem volt, még hetedhét országon
is túl, volt egyszer egy szegény asszony s
ennek három fia. Olyan szegények voltak, mint
a templom egere, vízzel főztek, s bottal reá
rántottak, úgy éltek egyik napról a másikra. A
legények bizony megelégelték ezt a keserves
életet, s rászánták a fejüket, hogy már csak
valamerre kimozdulnak hazulról, mert így nem
lehet, míg a világ s még két nap.
Azt mondja egyszer a legidősebb az anyjának:
- Édesanyám, süssön nekem egy hamuba sült
pogácsát, mert én elindulok szerencsét
próbálni.
Süt is a szegény asszony, s a legény elindult
világgá. Megy, mendegél ország-világ ellen,
hegyen-völgyön átal, s egy aranyos kúthoz ér.
Letelepedik melléje, előveszi a hamuba sült
pogácsát, s falatozni kezd belőle. Amint ott
eddegélne, csak elejbe szökik egy kis egérke,
s azt mondja:
- Hallod-e, te legény, adj egy falást abból a
pogácsából, éppen hét napja, hogy egy befaló
falást sem ettem.
- Nem bánom én - mondja a legény -, ha
hetvenhét napja nem ettél is, bár nekem legyen
elég.
Csak elcincog nagy szomorúan az egérke, bebújt
egy likba, a legény pedig továbbmendegélt.
Addig ment, addig ment, hogy éppen a király
városába ért. Egyenesen a király palotájának
tartott, leült a kapu elejbe, s ott várta a jó
szerencsét. Hát egyszer csak kijő a király
maga, meglátja a legényt, még köszön is neki,
s megkérdezi:
- Mi járatba vagy, te szegény legény?
- Én bizony, felséges királyom, életem-halálom
kezedbe ajánlom, szolgálatot keresek, ha
valahol találnék.
Azt mondja a király:
- Gyere csak be, te legény, van az udvaromban
száz darab nyúl, ezeket rád bízom. Hajtsd ki a
mezőre, de úgy őrizd, hogy el ne találjon
veszni egy is, mert aztán a nyulak s a
fejed!...
Másnap reggel kihajtja a legény a száz darab
nyulat, de bizony, ahogy kiértek a mezőre,
százfelé futottak. Haj, megszontyolodik a
legény, még nézni sem mert a király palotája
felé, megfutamodott, s hazáig meg sem állott.
Elbeszéli otthon, hol járt, merre járt, mi
minden történt vele. Előáll erre a második
legény, hogy most már ő próbál szerencsét, s
erőst köpte a tenyerét, hogy ő - tudom istenem
- megőrzi azt a száz nyulat, ha addig él is.
Hanem az is úgy járt "kivilágos világra", mint
a legidősebb. Az aranyos kútnál ő is leült
falatozni, az egérke tőle is kért egy falást a
hamuba sült pogácsából, de ő bizony nem adott.
Aztán addig ment, míg a király városába nem
ért, beszegődött a királyhoz, de ahogy első
reggel kicsapta a nyulakat a mezőre, a száz
nyúl éppen százfelé futott.
Hazament ez is nagy szomorúan, s most már a
legkisebb legény cihelődött neki: hátha neki
jobban vált a szerencse. Süt az anyja egy
hamuba sült pogácsát, akkorát, mint egy jó
nagy taligakerék, s azzal elindul világgá.
Megy, mendegél, s elérkezik az aranyos kúthoz.
Amint ott eddegélne, csak elejbe fut az
egérke, s igen szépen kéri, hogy adjon neki
egy falás pogácsát, mert éppen tizennégy
napja, hogy nem evett.
- Jó szívvel, te kicsi egérke - mondta a
legény -, úgyis talán nem kell ebből a
pogácsából sokáig élnem.
Megköszöni az egérke, s azt mondja:
- No, te szegény legény, jótétel helyébe jót
várj. Két bátyádtól kértem már, egyik sem
adott, de nem is volt szerencséje egyiknek
sem.
Azzal befutott a likba, s egy kicsi kürtöt
hozott magával.
- Ezt a kürtöt neked adom - mondta az egérke
-, tedd el, még hasznát veheted.
- Ugyan bizony, mit tudok én ezzel csinálni? -
kérdi a legény.
- Csak vidd el - mondta az egérke -, s akármi
veszedelemben légy, fuvintsd meg, s minden
rossz jóra fordul.
"No! - gondolja magában a szegény legény - ha
nem használ, nem is árt, elviszem magammal" -
s bedugta a tarisznyájába, továbbindult, s meg
sem állott a király városáig, s abban is a
király palotájának kapujáig.
Megérkezik, letelepedik a kapuban, s hát
egyszer jön a király.
- Mit keresel itt, te szegény legény? -
kérdezi a király.
Elmondja, hogy miben fáradozik: szeretne
valami jó helyen szolgálatba állani.
- Éppen jó helyen jársz - mondta a király -,
van száz nyulam, ezeknek egy ügyes pásztor
kéne, mert eddig még nem akadt kedvem szerint
való.
Egyszeribe kezet adnak, de a király ugyancsak
lelkére köti a legénynek, hogy el ne vesszen a
nyulakból egy is, mert aztán a nyulak s a
feje...
Jól van. A legény másnap reggel kimegy a
mezőre a száz darab nyúllal, de még meg sem
szagolják ezek a füvet, ahány, annyifelé
iramodik.
- Haj, haj! Álljatok meg, hé! - kiált a legény
- mit csináljak most már? - Eszibe jut a kürt,
előrántja, belefuvint, s hát a száz darab nyúl
egyszerre megfordul, s úgy összefut, mint
megannyi juh.
Látta ezt a király a palota tornácából,
megcsavargatta a fejét, semmiképpen el nem
tudta gondolni, hogy miféle ördöngös
praktikával gyűjtötte össze a legény azokat a
nyulakat.
"No, megállj! - gondolta magában - azért ma
mégis hiányzik majd legalább egy a százból. Ha
nem, egyéb próbára teszlek."
Mindjárt megparancsolja egy szolgálónak, hogy
menjen ki a mezőre egy zsákkal, s kérjen a
pásztortól egy nyulat a király nevében.
Kimegy a leány, kéri a nyulat, de a legény azt
mondja, hogy ő bizony nem ád, mert neki a feje
drága.
- De így s de úgy - mondja a leány -,
vendégség lesz a háznál, s a király
mindkettőnknek fejit veteti, ha nem lesz nyúl
az asztalon.
Amint így huzalkodának, honnét, honnét nem,
csak ott terem a kicsi egérke, s odasuttint a
legénynek:
- Csak adj oda egyet, ne félj, a többit bízd
reám.
A legény hallgat az egérke szavára, fülinél
fog egy nyulat nagy hirtelen, bedugja a
zsákba, s a leány elindul vele. Abba a
minutába csak felszökik az egérke a zsákra, s
míg a leány százat lépne, kirágja a zsák
végét, a nyúl kiugrik belőle, s úgy visszafut
a többihez, mintha szemit vették volna ki. Az
egérke pedig leszökött a zsákról, hirtelen
felkapott egy nagy darab tehéntrágyát,
beledugta a zsákba a nyúl helyett.
Megy este a legény haza, bétereli a száz
nyulat a nagy kapun. Hát jő elejbe a király,
dúl-fúl, hogy reng belé az udvar.
- Gyere csak, gyere, te kötélrevaló, mit
küldöttél nekem a zsákban!
Felel a legény:
- Én bizony nyulat, felséges királyom.
Hívják a szolgálót:
- Mit adott neked a pásztor, te leány?
- Nekem bizony, felséges királyom,
életem-halálom a kezedbe ajánlom, igazán
nyulat adott.
- Hm! - mondja a király - míg ilyet sem ettem
világi életemben, hát most már hol a nyúl?
Számlálják a nyulakat egyszer, kétszer,
háromszor, de csak mindig száz jött ki.
- No, hallod-e, te szegény legény - mondta a
király -, még ilyen pásztorom sem volt, hogy
küldjön is nyulat, s ne is hiányozzék. Hát mit
kívánsz?
- Csak egy zsák pénzt, felséges királyom, mert
nagy a szegénység otthon.
A király tüstént méretett egy istenes nagy
zsák pénzt, hogy a legény tizenkét ökörrel
húzatta haza. De bezzeg olyan erősen
meggazdagodtak, hogy csudájára jártak messze
földről.
Ma is élnek, ha meg nem haltak.