TEDDNEKI JÁNOS
Hol volt, hol nem volt,
hetedhét országon is túl, volt egyszer egy
szegény ember, s ennek egy fia, úgy hívták,
hogy Teddneki János. Ennek a legénynek akkora
esze volt, hogy híre ment hetedhét ország
ellen, még azon is túl. Azért hívták Teddneki
Jánosnak, mert amit kigondolt az eszivel, azt
meg is csinálta. Azt mondta egyszer János az
apjának:
- Édesapám, nem maradok
én többet a faluban, megyek, s pénzt szerzek
az eszemmel.
Mondta a szegény ember:
- Ne menj, fiam, maradj
itt, itthon is megélhetsz az eszeddel.
De hiába beszélt, a
legény elindult világgá. A szegény ember
kikísérte a faluból, ott elbúcsúzkodtak
egymástól, s egyszer csak nagy keservesen
felsóhajtott:
- Haj, haj, édes fiam,
ki tudja, látlak-e többet?
Éppen egy száraz kút
mellett állottak, s kiugrik abból egy kicsi
emberke, s azt mondja:
- Itt vagyok, te szegény
ember, a nevemen szólítottál, mit akarsz?
Mondja a szegény ember:
- Nem téged hívtalak,
csak a fiamtól búcsúztam.
- Hát hová megy a fiad?
Elmegy világgá,
szerencsét próbálni.
- No, akkor ne is menjen
tovább, jöjjön velem. Megfogadom kocsisnak, s
ha jól viseli magát, fizetek egy esztendőre
egy véka aranyat. Jössz-e, fiam?
- Megyek én jószívvel,
még a pokolba is.
Hiszen eltalálta, mert
ez a kicsi emberke, akinek Haj-haj volt a
neve, éppen az ördögök királya volt. Megfogta
Jánost, beleugrott vele a kútba, s egy
szempillantás alatt odalent voltak az ördögök
országában.
Ahogy leérnek, Haj-haj
király kezére ad két lovat Jánosnak, s azt
mondja:
- No, fiam, nekem most
el kell mennem, hogy széjjelnézzek az
országomban. Te csak vigyázz a lovakra, s
mindenre a ház körül: úgy veszed hasznát.
Volt Haj-haj királynak
egy gyönyörű szép leánya, s ahogy Haj-haj
király kitette a lábát hazulról, mindjárt
felhívatta Jánost a palotába. A lovakat
rábízta két ördöginasra, s Jánost magától el
nem eresztette, amíg az apja haza nem került.
Hazajő egy esztendő
múlva Haj-haj király, megy az istállóba, nézi
a lovakat, hát azok olyan kövérek voltak, hogy
majd kihasadtak, pedig János ügyet sem vetett
rájuk.
- Hallod-e, te János -
mondotta Haj-haj király -, egy esztendőre
megint el kell mennem, te csak maradj itt, s
ha ezután is jól viseled magadat, két véka
aranyat fizetek.
Elment Haj-haj király,
de János is ment fel a palotába. Álló
esztendeig ki sem mozdult onnét. Ott volt
mindig a királykisasszonnyal, aki mindenféle
ördöngös mesterségre tanította őt. De mire
Haj-haj király hazajött, János lent volt az
istállóban, s Haj-haj király nem is sejtette,
hogy az ő kocsisa a palotában lakik. Pedig
kérdezte Jánostól:
- Te János, mit csinált
a leányom, amíg odajártam?
Felelte János:
- Nem tudom én, felséges
királyom, még a színét sem láttam.
Jól van. Haj-haj király
ott marasztalja Jánost harmadik esztendőre is.
Ígért neki három véka aranyat, s meghagyta,
hogy egy kicsit ügyelődjék a palota körül is,
bizony nem bánja meg, mert neki megint el kell
menni, hadd lássa, mit csinálnak a népei.
Haj-haj király elment az országába, János
pedig fölment a palotába.
Hanem a harmadik
esztendő utolsó napján azt mondta a
királykisasszony Jánosnak:
- No, János, eredj az
istállóba, mert holnap hazajő az apám. Több
esztendőre nem tart meg, de még jól meg is
ver, hogy a csontod is ropog bele. Hanem
nesze, adok én neked csudaírt, ezzel kend meg
a testedet előre, s nem érzed a verést.
Hazajő Haj-haj király, s
hát éppen úgy lett, ahogy a királykisasszony
mondotta. Mit súgtak, mit nem az ördögök a
fülébe, elég az, hogy Jánost jól megrakta,
azután a hat véka aranyat kimérette neki, s
fogta ami cókmókja volt, azzal együtt Jánost a
száraz kúton felvitte a hazájába. Vitte volna
János haza a sok pénzt, de nem bírta. Hazament
az apjához, két ökröt befogtak, s úgy vitték
haza a hat véka aranyat. A szegény embernek
szeme-szája tátva maradt a tenger sok pénz
láttára.
- No, fiam, szereztél
pénzt eleget, most mit csinálsz vele?
- Mit? Építtetek egy
olyan palotát, amilyen a királynak sincs, s
olyan magas fallal, mint a templom,
körülvétetem.
- Ó, fiam - mondotta a
szegény ember -, jobb volna, ha földet és
marhát vennél.
De hiába beszélt. János
megvett egy nagy rétet, pallérokat hívott, s
építtetni kezdette a palotát. Az ám, de még a
fundamentumát sem rakták le, elfogyott a hat
véka arany.
- Látod, fiam, látod -
mondotta a szegény ember -, jobb lett volna,
ha földet és marhát vettél volna.
- Ne búsuljon, édesapám,
csak jöjjön velem. Hallom, hogy a városban
sokadalom van, majd szerzek én pénzt ott.
Bemennek a városba, ki a
baromfipiacra, ott egyszerre csak bukfencet
vet János: gyönyörűséges szép agár lesz
belőle, még lánc is volt a nyakán, tiszta
színarany.
Azt mondta az apjának:
- Apám, négy véka
aranyon alul ne adjon, de a láncot még
annyiért se.
Jön a piacra egy herceg,
meglátja az agarat, megtetszik neki, kérdi, mi
az ára.
Feleli a szegény ember:
- Négy véka arany az
agár ára, hat véka a nyaklánc.
Szót sem szólt a herceg,
kimérette a tíz véka aranyat.
- Nesze, szegény ember,
vigyed.
A szegény ember elvitte
a tíz véka aranyat, a herceg ment az agárral.
Amint mennek egy erdőn
keresztül, uccu, felugrik előttük egy nyúl.
Gondolja magában a herceg: "No, most
megpróbálom, mit tud az agaram."
Szalad a nyúl, utána az
agár, eltűnnek egy sűrűségben, sűrűségből ki
egy tisztásra. Ott bukfencet vet a nyúl, s egy
nagy juhnyáj lesz belőle, bukfencet vet az
agár is, s juhász lesz belőle, még bot is volt
a kezében. Szalad arra a herceg nagy izzadva,
kérdi a juhászt:
- Hallja kend, nem
látott-e erre szaladni egy nyulat meg egy
agarat?
- Dehogynem láttam -
felel a juhász -, láttam én ezelőtt kétszáz
esztendővel.
- Ostoba szamár -
förmedt rá a herceg -, azt kérdem, hogy most
látott-e?
- Most nem láttam -
mondotta a juhász.
A herceg mérgesen
elment, János pedig behajtotta a juhokat a
vásárra. Ott drága pénzen eladja a juhokat,
hazamegy, s tovább építik a palotát.
No, fölépítik a falakat,
de fedélre megint nem volt pénz.
Bemennek újra a városba,
ki a piacra, ott bukfencet vet János, és
gyönyörű aranyszőrű paripává változik. Még
kantár is volt a fejében, mégpedig tiszta
színarany kantár. Mondja János:
- Apám, most hat véka
aranyon alul ne adjon, de a kantárt még
annyiért se.
Kicsődül a piacra a sok
nép, bámulják az aranyszőrű paripát, bezzeg
szeretné megvenni ez is, az is, de kinek van
hat véka aranya? Hát még a kantár! Azért
kilenc véka aranyat kér a szegény ember.
Egyszerre csak
odavetődik Haj-haj király, kérdi a ló árát,
mondják neki, s egyet sem alkuszik, kiméreti a
tizenöt véka aranyat. Azzal felült az
aranyszőrű paripára, hipp-hopp, levágtatott
vele az ördögök országába. Ottan bekötötte a
legszebb istállóba, tizenkét ördöginast
rendelt melléje, azok aranykefével kefélték,
aranyvakaróval vakarták, s eleven szénnel
abrakolták.
No de Haj-haj király
elmegy hazulról, s az aranyszőrű paripának sem
kell több, bukfencet vet, megint János lesz
belőle, fölmegy a palotába. Mikor meg neszét
vette, hogy jő Haj-haj király, visszaszaladt
az istállóba, s megint paripává változott.
Hazajő Haj-haj király, s
mit súgnak a fülibe, mit nem az ördögök,
előveszi a leányát, vallatja, de hiába, a
leány nem szól semmit.
- No, ha megnémultál -
mondja Haj-haj király -, nem vagy többet az én
leányom!
Behívatott tizenkét
ördögöt, azt mondta nekik:
- Vigyétek a felső
világba, ott építsetek egy várat a legmagasabb
hegynek a tetején, de olyat, hogy onnét ki ne
tudjon jönni.
Elviszik a szegény
királykisasszonyt az ördögök, odafönn a felső
világban a legmagasabb hegy tetején építenek
egy várat, oda bezárják, s tizenkét ördög
állott istrázsát, hogy senki se ki, se be ne
mehessen.
Telik-múlik az idő,
egyszer követ jön a felső világból Haj-haj
királyhoz, s mondja:
- Felséges Haj-haj
király, a te keresztfiad, a vörös király fia,
hozzád küldött; emlékszel-e, hogy egyszer egy
szép lovat ígértél neki?
- Emlékszem - mondotta
Haj-haj király.
- Hát a királyfi most
házasodni akar, kellene az a szép paripa, adj
egyet neki.
Elmennek az istállóba,
nézik a paripákat. Volt ott ezüstszőrű,
aranyszőrű, gyémántszőrű paripa, de mennyi!
- Válassz közülük -
mondotta Haj-haj király.
- Nem választok -
mondotta a követ -, az én gazdámnak is vannak
ilyen paripái.
Hanem véletlenül a követ
bepillantott a szomszéd istállóba, s ahogy
egyedül meglátta azt az aranyszőrű paripát,
felkiáltott örömében:
- Ez már paripa, ez
volna az én gazdám alá való!
Nem akarta Haj-haj
király semmiképpen adni azt a paripát, de
addig beszélt a követ, hogy azt mondta:
- Jól van, elküldöm az
én kedves keresztfiamnak, de azt üzenem neki,
hogy akármerre jár, vízbe ne eressze, hanem
hidat veressen neki, mert különben megbánja.
Elviszi a követ a
paripát, mondja a királyfinak az üzenetet, s a
királyfi mindjárt ráül, indul a leánynézőbe.
Hallotta hírét, hogy lakik egy várban egy
idegen királykisasszony egyedül, magában, azt
akarta feleségül venni.
Elindul a királyfi nagy
sereg katonával, s amint egy vízhez érnek,
megparancsolja, hogy verjenek hamar hidat.
Mondja egy tiszt:
- Ugyan minek az,
felséges királyfi, csak keresztül tud menni
ezen a vízen ez a híres paripa?
Jól van, nem veretnek
hidat, belemennek a vízbe, de ahogy a víz
közepébe érnek, kiugrott a paripa a királyfi
alól, s kicsi hallá változott. Hej, lett nagy
lárma, kiabálás, nem tudták, mit csináljanak.
Honnét, honnét nem, ott termett Haj-haj
király, bukfencet vet, nagy hallá változik, s
úszik a kicsi hal után. De a víz túlsó partján
a kicsi halból nyúl lett, uccu, szaladt a
réten. De bizony a nagy halból is agár lett,
utána a nyúlnak. Hanem mikor éppen utolérte
volna, bukfencet vetett a nyúl, s aranyszarvú
szarvas lett belőle. De bizony bukfencet
vetett az agár is, és medve lett belőle.
Szaladt a szarvas árkon-bokron át, utána a
medve, s mikor éppen az első lábát rá akarta
vetni a szarvasra, az megint bukfencet vetett,
galamb lett belőle. No bizony, ha galamb, a
medvéből meg sas lett. Repült a galamb, repült
egyenesen a felé a vár felé, ahol a
királykisasszony lakott. A királykisasszony
éppen ott ült az ablakban, jól látta, hogy mi
történik, azt is tudta, hogy ki az a kis
galamb, s ahogy a galamb berepült, hirtelen
becsapta az ablakot, kívül maradt a sas.
Üthette, vághatta csőrével az ablakot, nem
eresztették be. Ott a galamb bukfencet vetett,
s legény lett belőle megint. Na, többet nem is
változott által semmivé, megmaradt legénynek.
A király visszament nagy mérgesen a pokolba,
János pedig felépítette a palotáját egészen,
odavitte a királykisasszonyt. Még ma is élnek,
ha meg nem haltak