Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is
túl, volt egyszer egy király, s annak egy
olyan szép leánya, mint égen a ragyogó
csillag. A szomszéd ország királyának meg volt
egy fia, s ez olyan csúnya volt szegény, mint
a sötét éjszaka. Meghallotta a hírét a
királyfi annak a világhíres szép
királykisasszonynak, fogta magát, elment
leánynézőbe.
Felmegy a király palotájába, mondja a
királynak szíve szándékát. Mindjárt hívatja a
király a leányát, jött is a királykisasszony,
de amikor meglátta a csúnya királyfit, azt
mondotta:
- Ilyen legénnyel még a cipőmet sem
takaríttatnám ki.
Búsult nagyon a szegény királyfi, kiment a
palotából nagy szégyenkezve, de mehetett, nem
tudta kiverni a fejéből a szép
királykisasszonyt.
Azt mondta magában:
- Egy életem, egy halálom, enyém lesz ez a
lány.
Gondolt erre, gondolt arra, mit gondolt, mit
nem, színaranyból veretett egy tyúkot tizenkét
csirkével, aztán egy aranyguzsalyt
aranykenderrel s egy aranytükröt, olyant, hogy
csak bele kellett nézni, s a tükör olyan
szépen muzsikált, hogy az angyalok sem
szebben. Akkor aztán felöltözött álruhába,
visszament a királyhoz, s beszegődött hozzá
inasnak. Az aranytyúkot s a csirkéket, az
aranyguzsalyt s az aranytükröt bedugta az ágy
alá.
De másnap elővette az aranytyúkot s az
aranycsirkéket, kitette a szoba közepére. Ott
meglátta a királykisasszony szobaleánya.
Szalad a szobaleány a királykisasszonyhoz, s
mondja nagy lelkendezve:
- Felséges királykisasszony, jöjjön velem,
olyan csudaszép dolgot mutatok, amilyet még
nem látott.
Kimennek az inas szobájába, látja a
királykisasszony az aranytyúkot s a tizenkét
csirkét.
Összecsapja a kezét:
- Jaj de szépek, jaj de szépek! Add nekem
ezeket! - mondta az inasnak. - Amennyit
kívánsz, annyit fizettetek érte az
édesapámmal.
Mondotta az inas:
- Pénzért nem adom, szép királykisasszony,
adjon egy csókot, s legyen a magáé.
A királykisasszony egy kicsit tétovázott, de
aztán, isten neki, megcsókolta az inast. Azzal
felszedte a kötényébe az aranytyúkot, a
tizenkét csirkét, szaladott nagy örömmel a
szobájába.
Másnap az inas elővette az aranyguzsalyt.
Meglátja ezt is a szobaleány, szalad a
királykisasszonyhoz, s jelenti:
- Felséges királykisasszony, szép az
aranytyúk, szépek a csirkéi, de még szebb
dolgot láttam az inas szobájában.
Futottak az inas szobájába, s amint beléptek,
a szeme is káprázott a királykisasszonynak a
szertelen ragyogástól.
- Jaj de szép guzsaly, de szép kender! De
szeretnék ruhát fonni ebből! - mondotta a
királykisasszony. - Kívánj akármit, megfizetem
érte.
Mondotta az inas:
- Nem kívánok én sokat, szép királykisasszony,
adj két csókot, s legyen a tiéd az
aranyguzsaly.
Egy kicsit gondolkozott a királykisasszony, de
bizony megcsókolta az inast, s szaladott
vissza a szobájába.
Hanem volt, ami volt eddig, most jött csak az
igazi. Harmadnap elővette az aranytükröt,
felakasztotta a falra, s csak várta, hogy
jöjjön a szobaleány, bizonyosan tudta, hogy
megáll előtte. Hát csakugyan jön a szobaleány,
meglátja a tükröt, odaszalad, belenéz, s abban
a pillanatban elkezd a tükör muzsikálni, de
gyönyörűségesen.
Szaladott a királykisasszonyhoz.
- Jöjjön, jöjjön, felséges királykisasszony,
látott-e már muzsikáló tükröt?
Mennek az inas szobájába; hanem mikor
beléptek, a tükör nem muzsikált.
- Hiszen ez nem muzsikál - mondotta a
királykisasszony.
Szólt az inas:
- Csak állj elébe, szép királykisasszony, nézd
meg magad benne!
Odament a királykisasszony, belenézett a
tükörbe, egyszerre megzendült a muzsikája, s
szólott olyan szépen, olyan keservesen, hogy a
királykisasszonynak majd megszakadt belé a
szíve.
- Add nekem ezt a tükröt - könyörgött a
királykisasszony.
- Neked adom - mondta az inas -, hogyne adnám,
de három csók jár érte.
De most nem is gondolkozott a
királykisasszony, megölelte és megcsókolta
háromszor azt a csúnya legényt.
Éppen abban a pillanatban lépett be a király.
Szörnyű haragra gerjedt, amikor látta, hogy az
ő leánya, az a világhíres szép
királykisasszony csókolja ezt az undok, csúnya
legényt.
- Ki a házamból - ordított a király -, ha
kedves az életed! - S világgá kergette a
leányát, világgá az inast.
Kimennek a városból nagy búsan, de csak a
királykisasszony búsult, a legénynek nagy volt
az öröme. Világért meg nem mondta volna, hogy
ki és mi ő, úgy mentek, mendegéltek keresztül
az országon, mígnem eljutottak az inassá lett
királyfi városába.
A város végén volt egy fogadó, bementek oda, s
ott azt mondta az inassá lett királyfi:
- Most én megmosdom, s te addig takarítsd meg
a csizmáimat, hogy mehessek be a városba.
Aztán majd visszajövök, te csak várj reám.
Szót se szólott a királykisasszony, vette a
csizmát, s szépen megtakarította. Azzal a
királyfi bement a városba, fel az apja
palotájába, ott magára vette aranyos,
gyémántos gúnyáját, befogatott hat paripát
bársonyhintóba, s úgy hajtatott a
vendégfogadóba a királykisasszonyért.
Bemegy a királykisasszonyhoz, s ez csak nézi,
nézi, nem akar hinni a szemének.
- Emlékszel-e - mondotta a királyfi -, amikor
azt mondtad, hogy még a cipődet sem engednéd
velem kitakaríttatni? No látod-e, én nem
voltam olyan kevély, megengedtem, hogy te
kitakarítsd az én csizmámat.
Nagyot nevetett a királykisasszony, nyakába
borult a királyfinak, s mondta lelkes szóval:
- Már akármit mondtam, te az enyém, én a tied,
ásó-kapa s a nagyharang válasszon el minket.
Mindjárt a hintóba ültek, behajtattak a király
udvarába, s még aznap lett nagy hejehuja,
dínomdánom, lakodalom.
Ma is élnek, hogyha meg nem haltak.