A HAZUG LEGÉNY
Volt egyszer egy szegény ember s
ennek egy nagy kamasz fia. Dolgozni nem dolgozott
ez a legény, de annál többet hazudott. Csak úgy
folyt ki a száján a hazugság. Azt mondta egyszer a
szegény ember:
- Jobb volna, ha
dolgoznál, fiam, mert hazugságból nem lehet
megélni.
- Nem-e? -
vágott vissza a legény. - No, én megmutatom, hogy
urasan megélek a hazugságból!
Azzal fogta
magát, még aznap elbúcsúzkodott az apjától, s
elment szerencsét próbálni.
Amint ment,
mendegélt az úton, találkozik egy magaszőrű
kamaszlegénnyel.
Köszöntik
egymást, szóba ereszkednek, s hát a másik legény
egy úton jár vele: ez is szerencsét próbálni
indult.
Kérdi a hazug
legény:
- No, pajtás,
tudsz-e szót szóra mondani?
- Hogyne tudnék
- mondja a másik.
- Hát akkor
gyerünk együtt.
Egyszerre kezet
csaptak, erős barátságot kötöttek, s mentek
tovább. Még egy puskalövésnyire sem haladtak, jön
feléjük a szolgabíró négylovas hintón. A
szolgabíró csavargó betyároknak nézte a
legényeket, megállította a hintót, s magához
intette őket. Kérdi tőlük, hogy honnan jönnek.
- Mi egyenesen
Budapestről - felelt a hazug legény.
- Hazudsz -
rikkantott rá a szolgabíró -, hiszen Budapest felé
mentek!
De a hazug
legény feltalálta magát, azt mondta, hogy valamit
Pesten feledtek, s azért fordultak meg.
- No, ha Pesten
jártatok, mi újság van ott? - kérdezte a
szolgabíró.
- Hej,
tekintetes uram, nagy újság van ott. Egy talián
akkora madarat mutogat, hogy az egyik szárnya Pest
s a másik Buda fölött lebeg.
- Ejnye,
ilyen-olyan füllentője - förmedt rá a szolgabíró
-, ezért a nagy hazugságért huszonötöt veretek
rád.
Mindjárt le is
húzatta a legényt a tíz körméről, s a hajdú olyan
huszonötöt vert rá, hogy csillagot rúgott a hazug
legény.
- Hiszen
megálljon a szolgabíró úr - fenyegetőzött a legény
-, megyek egyenest a király színe elé, s
bepanaszolom, hogy ilyen ártatlanul
megbotoztatott.
A szolgabíró egy
kicsit meghökkent, s kérdi a másik legénytől:
- Hát csakugyan
van Pesten olyan nagy madár, te?
Feleli a szót
szóra mondó legény:
- Hát biz én
akkora madarat nem láttam, de láttam akkora
madártojást, hogy huszonnégy ember emelgette
rettentő nagy vasrudakkal.
"Hm - gondolja a
szolgabíró -, hátha mégis igaza van annak a
legénynek. Azt a nagy tojást csak olyan madár
tojhatta, melynek az egyik szárnya Pest s a másik
Buda fölött lebeg." - Adott a hazug legénynek száz
forintot csak álljon el a panaszától.
A két legény
továbbment nagy vígan, s útközben megosztoztak a
száz forinton. A hazug legénynek volt már ötven
forintja a zsebében, huszonöt pálcaütés a hátán.
Hanem még két
puskalövésnyire sem haladtak, jön szembe velük egy
másik négylovas hintó. A vicispán ült ezen a
hintón, s ez is megállította a legényeket.
- Honnan,
merről, hé?
- Pestről -
felelt a hazug legény.
- Hazudsz, te
kapcabetyár, mert most éppen Pest felé mentek.
- Jaj, lelkem,
tekintetes uram, ottfelejtettünk valamit -
toldotta meg a szót szóra mondó.
- Jól van, jól,
hiszem, de hát mi újság Pesten?
- Hej, ne is
kérdje, tekintetes uram, mert a Duna meggyúlt, s
fenékig kiégett a víz a medréből.
Szörnyű haragra
lobbant a vicispán! Hogy így a szemébe hazudjon
egy kapcabetyár! Nosza, parancsolja a hajdúnak,
hogy húzza le a legényt a húsz körméről, s olyan
huszonötöt verjen rá, hogy holta napjáig vakarja a
helyét.
No, ezt meg is
kapta a legény, egy sem hiányzott a huszonötből.
De a legény a vicispánt is megfenyegette, hogy
egyenest a királyhoz megy panaszra, amiért őt
ártatlanul megverette.
Meghökkent egy
kicsit a vicispán, hátha mégis igaza van a
legénynek. Kérdi a másiktól:
- Hát csakugyan
meggyúlt a Duna, hé, s elégett?
- Már azt nem
láttam, ha mondanám, hogy láttam, hazudnék,
tekintetes uram - felelt a szóra szót mondó legény
-, de láttam az utcákon s a piacokon annyi sült
halat, hogy a népek nem tudnak kijönni a házakból.
"Hm - gondolja a
vicispán -, mégis igaza lehet a legénynek.
Bizonyosan az égő Dunában sült meg az a tenger sok
hal." - Adott a hazug legénynek kétszáz forintot,
csak álljon el a panaszától.
A hazug legény
ezt is megosztotta a szóra szót mondó legénnyel, s
most már volt százötven forint a zsebében s ötven
pálcaütés a hátán.
No de ki látott
s hallott ilyet? Három puskalövésnyire sem
haladtak, jött velük szemben hatlovas hintón a
főispán. Ez is megállítja a legényeket, s
vallatóra fogja. Bezzeg, hogy a főispánnak is azt
felelték, amit a szolgabírónak s vicispánnak.
- Jól van -
mondta a főispán -, elhiszem, hogy Pestről jöttök,
hát mi újság Pesten?
Feleli a hazug
legény:
- Hej, nagyságos
uram, nagy ott a gyász s a szomorúság. Az egész
várost gyászfeketébe vonták, merthogy meghalt a
Jézus Krisztus!
De olyat még nem
látott a világ, amilyen szertelen haragra gerjedt
a főispán. Hogy őt lóvá akarja tenni egy csavargó!
- Hé, Jancsi! -
kiáltott a pandúrnak - huszonötöt erre a
kapcabetyárra!
A hazug legényt
lekapták a húsz körméről, s olyan huszonötöt
vertek rá számolatlan, hogy az eget is bőgőnek
nézte.
- Hiszen nem
hagyom én ezt annyiban - kiabált a hazug legény -,
megyek Budára a királyhoz, s elpanaszolom, hogy
minden igaz ok nélkül verik a szegény legényt.
- Eredj, csak
eredj - mondta a főispán, s aztán megkérdezte a
másiktól: - No, hát te is ezt az újságot tudod?
Csakugyan meghalt a Jézus Krisztus?
- Hát biz én,
nagyságos uram - felelt a szóra szót mondó legény
-, hazudnék, ha azt mondanám; hogy hallottam, amit
a társam hallott, de azt magam is láttam, hogy
lajtorják vannak támasztva az éghez, s csupa
feketébe öltözött angyalok járnak fel s alá.
Szeget ütött a
főispán fejébe ez a beszéd: hátha csakugyan igazat
mondott ez a legény. Az angyalok csak nem
gyászolhatnak akárkit. Elkezdte kérlelni a hazug
legényt, s adott neki háromszáz forintot, csak
álljon el a panaszától. Megijedt erősen, hogy a
király elcsapja.
A hazug legény a
háromszáz forintnak is a felét a szót szóra mondó
legénynek adta, most hát volt már háromszáz forint
a zsebében s hetvenöt pálca a hátán.
De ez éppen elég
is volt neki. Azt mondta a pajtásának:
- No, pajtás, én
hazamegyek, elég nekem, amit kerestem. Isten
áldjon.
Azzal
megfordult, s hazáig meg sem állott. A háromszáz
forintot az apjának adta, a hetvenöt pálcaütést
szépen magának tartotta. Aztán mégis meggondolta
magát, s elkezdett dolgozni keményen.
Így volt, vége
volt, igaz volt. Aki nem hiszi, járjon utána.
|